Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Együttműködésben az erő

Újbuda   |   2015, december 2 - 14:02
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Budapesti Gazdasági és Műszaki Egyetem, az önkormányzat és a kerületi vállalkozások közötti együttműködéseket sürgették a résztvevők az egyetem dísztermében immáron hagyományosan megrendezett Újbudai Üzleti Klub legutóbbi, november 26-i ülésén.

– Közös, inkubációs vállalkozási program megvalósítására törekszik a Budapesti Gazdasági és Műszaki Egyetem (BME) és Újbuda Önkormányzata – mondta el lapunknak Barta-Eke Gyula, az intézmény kancellárja. Az egyetem gazdasági vezetője az immáron hagyományosan a BME dísztermében megrendezett Újbudai Üzleti Klub eseményén hozzátette, a kutatás-fejlesztés-innováció területére irányuló támogatások – szellemi vagy anyagi jellegűek egyaránt – ugyan újabb és újabb lehetőséget nyújtanak a kerületben tevékenykedő cégeknek, ez önmagában nem feltétlenül elég. – A vállalatfejlesztéshez mindenekelőtt pénz kell, vagy olyan sikeres együttműködés, amellyel nagy összegek spórolhatók meg. A közép-magyarországi régió külső támogatásokban jelentős hiányt kénytelen elszenvedni, hiszen az európai uniós források elsősorban az ország más területeire áramlanak – tette hozzá a kancellár.

Ezt a tőkehiányt igyekszik az önkormányzat orvosolni azzal, hogy az egyetem–Újbuda Önkormányzata–vállalkozói szféra hármasának együttműködésére sarkallja a vállalkozásokat. A kancellár példaként említette, hogy a BME a helyi vállalkozások életében mint vevő és mint beszállító is megjelenhet. Utóbbi esetében például iroda- és telephelybérlési lehetőségeket kínál az üzleti élet szereplőinek, akik viszont helyben találhatják meg a k+f+i-hez szükséges szellemi kapacitást. Az intézményben ugyanis 632 minősített, doktori címmel rendelkező oktató van, 23 ezer hallgató és 3 ezer közalkalmazott, akik közreműködésével gyorsan és könnyedén lehet a vállalati tevékenységet támogató kutatócsoportokat létrehozni.

Hoffmann Tamás polgármester is az üzleti szféra, az egyetem és az önkormányzat hármas kooperációjának fontosságára hívta fel a figyelmet. Újbuda első embere azt is elmondta, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány által támogatott üzleti találkozón elhangzott – partnerségi viszonyokról szóló – beszámolók impulzust adhatnak a potenciális stratégiai együttműködésekhez. A sikeres és kölcsönös támogatói gondolkodás pedig a kerület gazdasági életét pezsdíti fel. A polgármester hangsúlyozta, a kerület különös figyelmet szentel a fiatal, egyetemista és már végzett vállalkozásoknak egyaránt, különös fantáziát látnak az újbudai start-up vállalkozásokban. Ezeket pályázati kiírásokkal támogatják.

Az önkormányzat Gazdasági Programja szintén – a helyi lakosság mellett – az üzleti élet érdekeit szolgálja. Az integrált városfejlesztési terv, a közlekedéssel és kultúrával kapcsolatos fejlesztések ugyanis a vállalkozóknak újabb munkalehetőségeket teremtenek, így utat nyit számukra a növekedés felé.

Újbuda