Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Közös önkénteskedés a jó munkakapcsolat alapja

Újbuda   |   2017, október 5 - 15:44
Nyomtatóbarát változatSend by email

Startup vállalkozók, valamint a közepes- és nagyvállalati szektor képviselői gyűltek össze az önkormányzat Esélyek utcája programjának első workshopján, amelynek házigazdája a TATA Consultancy Services volt. A program résztvevői beszámoltak a társadalmi felelősségvállalás (CSR) szerzett tapasztalataikról.

Újbuda önkormányzatának van tennivalója a társadalmi felelősségvállalás terén. Összekötheti például a civil szervezeteket a vállalati szféra szereplőivel, amelyek így közösen léphetnek fel az esélyegyenlőség területén - mondta Molnár László alpolgármester.

A kerületek közül Újbudán alakítottak ki elsőként CSR tanácsnoki feladatkört, hogy az önkormányzat, a vállalatok és civilek együtt tegyenek a közjóért. Csernus László, önkormányzati képviselő, CSR tanácsnok számos, a kerülettel gyümölcsöző CSR kapcsolatot ápoló cég közé sorolta a MOL-t, a Magyar Telekom-ot, a Bakosfa Kft.-t és a BP GBS Europe-t.

Az Esélyek utcája program sokszínűségét mutatja, hogy a startupok, valamint a közepes- és nagyvállalatok egyaránt kiveszik részüket a közös felelősségvállalásból. A mostani workshop házigazdája a TATA Consultancy Services volt, amelynek 2000 alkalmazottja hatvan féle nemzetet képvisel. - A közösen végzett önkéntes munka összehozza a dolgozókat, és a munkahelyen töltött idő is fesztelenebb - mondta Bencsik Edit, a Tata Consultancy Services Head of Government Relations szakértője.

Juhos Andrea a Lee Hecht Harrison Hungary ügyvezető partnere, karrier tanácsadó, az AmCham Competitive Workforce munkabizottságának vezetője szerint a munkaerőpiacon megjelenő Y-generációnak rugalmasságra van szüksége, hiszen – a mai igények szerint – olyan környezetben szeretne dolgozni, amit sokszínűség jellemez. Erre azért van szükség, hogy felismerjék: számos lehetőség rejlik a munkavégzés helyét illetően, és ha a közösségben jó a hangulat, akkor a vállalat is versenyképesen működhet.

A workshop lényege az volt, hogy a szereplők megtalálják a megoldást ahhoz, hogyan segíthetik a társadalmi felelősségvállalás során a vállalatokat a munkaerőkeresésben és megtalálásában.

T. K.