Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Újbudai hallgatói startup pályázat 2018

Újbuda   |   2018, augusztus 8 - 15:13
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbuda Önkormányzata pályázatot hirdet innovatív ötleteken és fejlesztéseken alapuló növekedésorientált ifjúsági vállalkozások létrehozására vagy korai fázisú támogatására. A 4*1 millió forintos díjon felül az önkormányzat további 1 millió forintot biztosít egy, a NewGenerationSkills (NGS) projektben résztvevő csapat részére. A pályázatokat 2018. október 15. hétfő éjfélig várják.

Újbuda Önkormányzata 2015 óta immár negyedik alkalommal hirdet 4*1 millió forint összdíjazású pályázatot innovatív ötleteken és fejlesztéseken alapuló növekedésorientált ifjúsági vállalkozások létrehozására vagy korai fázisú támogatására. A pályázaton 35 év alatti, a XI. kerületben campusszal vagy Újbudával együttműködési megállapodással rendelkező felsőoktatási intézményben bármilyen tanulói jogviszonnyal rendelkező, vagy a XI. kerületben állandó lakcímmel bíró felsőoktatási hallgatók indulhatnak egyénileg, vagy maximum ötfős csoportban. Csapatban való jelentkezésnél elegendő, ha a csapat (lefelé kerekített) fele kerületi lakos vagy tanul olyan egyetemen, amelyikre illik a fenti leírás, viszont a csapat minden tagjának 35 év alatti felsőoktatási hallgatónak kell lennie. A pályázat elnyerésének feltétele, hogy a hallgatói innovativitáson alapuló vállalkozás a XI. kerületben jöjjön létre, vagy itt működjön. A pályázat témáját illetően megkötés nincs, de a társadalmi elfogadottság fontos szűrő feltétel.

A pályázat kidolgozásában az Ifjúsági Vállalkozásélénkítő Egyesület és a Spin-Off Klub szakértői kérésre ingyenes segítséget nyújtanak.

Bírálati szempontok:

- A pályázati előírásoknak való megfelelés

- A vállalkozás megvalósíthatósága az odaítélt összegből

- A vállalkozás piacképessége, növekedési potenciálja és skálázhatósága

- A vállalkozás versenyképessége és innovativitása

- A vállalkozás működőképességének kidolgozottsága és annak realitása

- A vállalkozás üzletképessége, üzleti modelljének kidolgozottsága és megvalósíthatósága

- A vállalkozói csapat hozzáértése, lelkesedése, siker iránti elkötelezettsége

- A vállalkozás társadalmi megítélése, elfogadottsága

A zsűri tagjait a következő szervezetek delegáltjai alkotják:

- Eötvös Loránd Tudományegyetem Innovációs Központ

- Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központ

- Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

- Design Terminál

- Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.

- Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány

- Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége

A zsűri tiszteletbeli elnökei, a pályázat ötletgazdái: dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere és dr. Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője.

A pályázat főszervezője Kerékgyártó Gábor, Újbuda vállalkozásfejlesztési tanácsnoka. A pályázat együttműködő partnere az Ifjúsági Vállalkozásélénkítő Egyesület és a Spin-Off Klub.

A pályázók köre:

- A pályázaton 35 év alatti, a XI. kerületben campusszal vagy Újbudával együttműködési megállapodással rendelkező felsőoktatási intézményben bármilyen tanulói jogviszonnyal rendelkező, vagy a XI. kerületben állandó lakcímmel bíró felsőoktatási hallgatók indulhatnak.

- Pályázni lehet egyénileg, vagy maximum ötfős csoportokban. Csapatban való jelentkezésnél elegendő, ha a csapat (lefelé kerekített) fele (azaz 2-ből 1, 3-ból 1, 4-ből 2, 5-ből 2 tag) kerületi lakos vagy tanul a következő pontban felsorolt intézmények valamelyikében, a többieknek elég, ha 35 év alatti felsőoktatási hallgatók.

- Az újbudai campus vagy együttműködési szerződés feltételnek megfelelő felsőoktatási intézmények listája: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Szent István Egyetem, Budapesti Corvinus Egyetem, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Semmelweis Egyetem, Edutus Főiskola, Gábor Dénes Főiskola, Nemzetközi Üzleti Főiskola (IBS).

A pályázatok benyújtása:

A pályázatokat 2018. október 15. hétfő éjfélig - a vállalkozás nevének és kötőjellel az „Újbudai hallgatói startup pályázat” jeligének az üzenet tárgyban való feltüntetésével - a kerekgyarto.gabor@ujbuda.hu emailcímre elektronikusan kell elküldeni egy darab csatolt fájlként pdf formátumban.

A pályázat eredményhirdetése:

A zsűri a beérkezett írásos anyagokból a bírálati szempontok alapján első körben kiválasztja azt a kb. 8 pályázót, akik részt vehetnek a második - nyilvános szóbeli - fordulón, ahol egy rövid, meggyőző előadás és a zsűri kérdéseinek megválaszolása után a helyszínen lesznek kihirdetve a győztesek. A pályázat hiánytalan beérkezéséről, majd a zsűri első körös döntéséről minden pályázót emailben értesítünk. A második körbe jutott csapatoknak a Spin-Off Klub szakértői emailen egyeztetett időpontban felkészítő és konzultációs napot tartanak.

A nyertes pályázók díjazása és pénzügyi elszámolása:

A pályázat négy darab nyertese 1-1 millió forint vissza nem térítendő támogatást és egy év ingyenes vállalkozásfejlesztési mentorálást kap Újbuda támogatásaként. A nyertes pályázókkal az Ifjúsági Vállalkozásélénkítő Egyesület köt támogatási szerződést, és elszámolni is az egyesület felé kell. A támogatási szerződés megkötésekor és az elszámolás során az önkormányzat rendeletei és a hatályos törvények az irányadók. Minden esetben csak a megvalósított projektre fordított költségeket lehet elszámolni.

A pályázatnak a következő elemeket kell tartalmaznia:

Nem kell megijedni, ha minden részletet még nem tudnak pontosan leírni, a nem tökéletesen kidolgozott pályázatoknak is lehet nyerési esélyük, ha a zsűri tagjai a vállalkozás innovativitásában és a vállalkozó fiatalok személyében a potenciális sikert érzik. Ugyanakkor természetesen növeli a nyerési esélyt a pályázat minél jobb kidolgozottsága, amiben kapacitásuk függvényében a Spin-Off Klub szakértői kérésre ingyenes segítséget nyújtanak. Ha biztos sorra szeretne kerülni, akkor jelentkezzen be mihamarabb a kerekgyarto.gabor@ujbuda.hu emailcímen a tanácsadásra.

1. Fedlap, amin szerepeljen (csapatok esetében az egyéni adatok minden tagnál külön-külön):

- A vállalkozás neve

- A nevező neve, Neptun-kódja, felsőoktatási intézményének neve, a kar és a szak, valamint az évfolyam pontos megnevezése, a tanulmányok kezdete és várható befejezése

- A nevező telefonszáma, emailcíme, és állandó lakcíme

2. Vezetői összefoglaló: Foglalja össze a vállalkozás lényegét, és ebből derüljön ki pontosan mi a vállalkozás terméke, szolgáltatása, és ez milyen innováción, újdonságon alapul. Ha már elindult a vállalkozás, írja le, hogy milyen lépéseket tettek a jelentkezők korábban. Mutassa be hogyan szakaszolható a vállalkozás létrehozása, fejlesztése, és a termék/szolgáltatás létrehozásának mely szakaszát kívánja a pályázó az elnyert összegből megvalósítani.

3. Piacképesség bemutatása: Mutassa be kik a vállalkozás potenciális vevői, ők kb. mennyien vannak, hogyan csoportosíthatóak, szegmentálhatóak, az egyes szegmensek mivel jellemezhetőek, és nekik milyen problémájukra milyen megoldást kínál a vállalkozás. Írja le mekkora növekedési potenciál van a vállalkozás piacában, és a növekedés hogyan skálázható.

4. Versenyképesség bemutatása: Mutassa be, hogy a vállalkozás potenciális vevőinek kielégíteni szándékozott igényét kik, és milyen termékekkel, szolgáltatásokkal próbálják már kielégíteni a piacon, azaz kik a szűken és tágan vett versenytársai; miben különbözik a vállalkozás másokétól, miért jelent többet, miért tartható jobbnak, miben innovatív. Írja le, hogy a vállalkozás potenciális vevőinek milyen ütemben kb. hány százalékát tervezi megnyerni, azaz milyen növekedési ütemmel milyen piaci részesedést szeretne elérni; ehhez milyen marketing eszközöket és hogyan tervez felhasználni úgyis mint termék/szolgáltatás kialakításának sajátosságai, árképzés, értékesítési csatorna mix, kommunikációs mix. Írja le milyen módszerekkel és eszközökkel lehet az adott terméket vagy szolgáltatást reklámozni, népszerűsíteni a fogyasztók számára.

5. Működőképesség bemutatása: Mutassa be, hogy a vállalkozásnak milyen jogi feltételeknek, előírásoknak kell megfelelnie, milyen engedélyeket kell beszereznie; hogyan lehet az adott terméket/szolgáltatást technikailag megvalósítani, megvannak-e ehhez a megfelelő eszközök, s ha igen, hol és milyen áron; mit készítenek majd saját maguk, és mit szereznek be készen alvállalkozóktól; fizikailag milyen hely kell a működéshez, milyen gyártás/szolgáltatás technológiát fognak alkalmazni, milyen beszállítókra lesz szűkségük, és ők könnyen megszerezhetőek-e; mennyi és milyen típusú emberi erőforrásra lesz szűkségük, a munkatársakat hogyan szerzik meg, és mivel motiválják, hogyan lesznek megszervezve a munkafolyamatok. Itt írjon le minden egyéb fontos dolgot, ami a vállalkozás sikeres működtetésével kapcsolatos.

6. Üzletképesség bemutatása: Mutassa be, hogy milyen ütemezésben mekkora tőkebefektetést igényel a vállalkozás elindítása, fejlesztése, azt milyen forrásból akarja finanszírozni, és ebből mekkora részt tud fedezni ez a pályázat; a működés során milyen fix és változó költségek lesznek, mi az üzleti modell (azaz ki, és miért fog fizetni) és hogyan alakulnak várhatóan a bevételek. Írja le mekkora forgótőkét igényel a vállalkozás, és milyen likviditási kérdéseket kell majd megoldani; kb. mennyi a fedezeti pont, azt mikor érhetik el, utána hogyan alakul a nyereség, a tőkebefektetés hogyan és mikorra térül meg belőle; milyen adózási nehézségek, kérdések merülhetnek fel.

7. Személyes alkalmasság és motiváltság bemutatása: Mutassa be, hogy a pályázók mint a (potenciális) vállalkozás (leendő) tulajdonosai milyen képességekkel, tudással, kapcsolatokkal rendelkeznek az adott területen, és mennyire – és mitől - elszántak a vállalkozás akár nehézségek árán történő sikerre vitelében. Csapat esetén írják le ki milyen szerepet fog betölteni a vállalkozásban.

+1. A pályázat információs megalapozottságának bemutatása: Mutassa be, hogy a pályázat elkészítése során honnan és milyen információkat gyűjtött be. Feltúrta-e az internetet az ott könnyen fellelhető információkért? Megvizsgálta-e a hasonló vállalkozások, versenytársak elérhető adatait? Olvasott-e idegen nyelvű forrásokat, oldalakat? Beszélt-e, és ha igen, akkor hány potenciális vevővel, hogy minél jobban feltárja a kereslet sajátosságait? Beszélt-e szakemberekkel, hogy a működőképességhez, üzletképességhez, versenyképességhez információkat szerezzen?

Újbuda Önkormányzata a 2018-as pályázatán belül a 4*1 millió forinton felül további 1 millió forintot biztosít egy, a NewGenerationSkills (NGS) projektben résztvevő csapat részére, amennyiben a a zsűri értékelése igazolja, hogy a csapat projekt munkája eléri a többi díjazottal egy színvonalú, megfelelő nívót. A pályázó csapat részére az NGS projektben való részvételről az igazolást a Digitális Tudás Akadémia Közhasznú Egyesület képviselője állítja ki, melyet a pályázati anyaghoz csatolni szükséges. Az NGS projektben résztvevő csapatok nem csak az erre a célra elkülönített 1 millió forintra pályázhatnak a projekt munkájukkal, hanem a pályázat 4*1 millió forintjára is.

Sok erőt és kitartást kívánunk a pályázat elkészítéséhez, ha kérdése, észrevétele lenne, írjon a megadott emailcímre!