Vállalkozásbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Hírek: Közlekedés

Óvodai KRESZ-tanpálya Őrmezőn  

Idén már a második óvodai KRESZ-tanpálya is elkészült a kerületben - az önkormányzat kiemelt célja a gyerekek biztonságos közlekedésre tanítása.

Hétvégén villamospótló jár a Móricz és a Széll Kálmán tér között  

November 19-én és 20-án pótlbusz jár az 56A villamos Széll Kálmán tér és Móricz Zsigmond körtér közötti szakaszán pályakarbantartási munkálatok miatt. A Hűvösvölgy és a Márton Áron tér között az 56A, illetve az 59-es és az 59A járat helyett összevontan, 59B jelzéssel közlekedő villamossal lehet majd utazni.

Rövidített útvonalon jár hétvégén a 17-es, a 19-es és a 41-es villamos  

A november 19-20-i, valamint a 26-27-i hétvégén rövidített útvonalon lehet utazni a 17-es, a 19-es és a 41-es villamossal a dél-budai végállomásától. Gömbsüvegsort, azaz a villamosvágányokat és az útpályát elválasztó buckákat építenek be a Bécsi út/Vörösvári út végállomás és a Katinyi mártírok parkja megállóhelyek között. A villamospótlásban a 160-as buszcsalád járatai is részt veszenek.

Végre okostelefonon is bemutatható az e-vonatjegy  

Mostantól bármely belföldi vonaton bemutatható okostelefonon, tableten vagy laptopon az elektronikusan megváltott vasúti jegy. A fejlesztéstől a papírmentes, digitális jegyváltás népszerűbbé válását várja a vasútvállalat.

Felfüggesztették a Rákóczi hídnál talált bomba keresését  

Felfüggesztették a Dunában, a Rákóczi híd közelében talált bomba felkutatását - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének műveleti főnöke kora délután. A Ferencváros és Kelenföld között a Déli összekötő vasúti hídon újra elindulhatott a vonatforgalom. Az előrejelzésekkel ellentétben mégsem zárták le a Rákóczi hidat és a környező utakat.

Újbudán kalauzol az első magyar okostérkép  

A kerület fontosabb látnivalóiról és ajánlott turistaútvonalairól jeleníthető meg információ egy mobilalkalmazás segítségével. Magyarországon ez az első alkalom, hogy kombinálják a kiterjesztett valóság technológiáját a nyomtatott térképpel.

Biztonságban a temetőben  

Mindenszentekkor és Halottak Napján sokan még a sírkertekben, vagy azok környékén is meglopják a temetőkbe látogatókat. Ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság összeállította tanácsait, hogyan előzhetők meg a temetői bűncselekmények.

Aszfaltozzák a Bartók Béla utat hétvégén  

Cserélik a Bartók Béla út aszfaltburkolatát és új forgalmi rendet alakítanak ki a Szent Gellért téri villamos-megállóhely mellett, a Szabadság híd irányú oldalon október 29-én. Ezért reggel 6 órától várhatóan éjfélig a Bartók Béla út északi irányú forgalmát a Csíky utcánál a Budafoki útra terelik, a Csíky utca forgalmi irányát pedig erre a napra megfordítják és a Budafoki út felé egyirányúsítják.

Nézz körül!  

Figyelmeztető jelzést festett fel a Baranyai utcai Bárdos Lajos Általános Iskola előtti zebra széleire a közlekedésbiztonságért tevékenykedő GRSP Magyarország Egyesület és Molnár László alpolgármester október 24-én.

Hétvégén óraátállítás  

Október 30-án, vasárnap éjjel 3 órakor kell visszaállítani az órákat 2 órára, ekkor veszi kezdetét a téli időszámítás.

A láthatóságé volt a főszerep a Feneketlen-tónál  

Végre látszol címmel közlekedésbiztonsági napot tartott a Feneketlen-tónál Újbuda Önkormányzata, a Közlekedéstudományi Intézet, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság valamint a XI. kerületi Rendőrkapitányság október 22-én. A program célja az volt, hogy már kisgyermek korban elősegítse a biztonságos közlekedés elsajátítását, csökkentve ezáltal a balesetek számát.

Közlekedés mindenszentekkor és halottak napján  

Rendkívüli, sűrűbben és nagyobb kapacitással közlekedő járatokkal segíti a temetők gyorsabb, kényelmesebb megközelítését mindenszentek és halottak napja alkalmából a BKK. Egyes temetői járatok már az október 22-23-i hétvégén is gyakrabban indulnak.

Oldalak