Vállalkozásbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Hírek: Közlekedés

Viharos széllökések Budapesten  

Keddre az erős szél miatt többek között a fővárosra és Pest megyére is másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki. Budapest területén a legerősebb széllökések meghaladhatják a 90 km/h-t is, ezért a főváros vezetése fokozott figyelmet kér a közlekedésnél.

Hasznos volt a parkolási változás  

Lassan fél éve már, hogy a kerület parkolási díjfizetős övezeteinek fővárosi tulajdonú útjain megszűnt az ingyenes parkolási lehetőség. Utánajártunk, hogy érezhető-e pozitív változás.

Új vezérigazgatója van a BKK-nak  

Februártól Varga Ivett a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. új vezérigazgatója. A közlekedési szakember a Főpolgármesteri Hivatal nyílt pályázatán nyerte el megbízatását.

Közmeghallgatást tartottak a Hamzsabégi sétány sorsáról  
 

Nagy érdeklődés mellett zajlott a Déli Körvasút beruházás újbudai szakasza kapcsán meghirdetett közmeghallgatás január 20-án. Az érintett területen élők a kivitelezést megrendelő, illetve tervező vállalatok, valamint a környezetvédelmi hatóságok képviselőinek tehették fel kérdéseiket.

Januári változások  

Mint minden év elején, idén is számos olyan jogszabályváltozás lépett életbe, amely a mindennapi életet is befolyásolhatja. A legfontosabbakból válogattunk – a teljesség igénye nélkül.

Ha síkos a járda  

Itt a tél, szinte bármelyik reggelen számíthatunk fagyra vagy hóra. A közúthálózatot, a parkokat és ezek sétányait, illetve az ingatlanokhoz nem csatlakozó járdákat és kerékpárutakat a közterület-fenntartóknak kell mentesíteniük a hótól és jégtől. Ám fontos tudni, hogy a magántulajdonban álló ingatlanok előtti járda megtisztítása nem az ő feladatuk.

Közlekedés ünnepek idején  

Ünnepekkor sűríti járatainak indulását a forgalmas vonalakon a Budapesti Közlekedési Központ. December 27-től éjjel 1 óráig jár a 2-es és a 4-es metró, egész éjjel közlekedik az 5-ös, a 7-es, a 8E és a 9-es busz. Szilveszterkor egész éjszaka lehet utazni a 2-es, a 3-as és 4-es metróval, az 5-ös, 7-es, 8E és 9-es busszal, a HÉV-ekkel, valamint az éjszakai járatokkal.

Szombaton fizetni kell a parkolásért  

Mivel december 14., szombat munkanap, a munkanapi parkolási díjak lesznek érvényben Budapesten - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

Roham indult a 2020-as éves e-matricákért  

Roham indult a 2020-as éves e-matricákért, a megyei és országos éves matricákból 18 százalékkal több fogyott, mint tavaly ilyenkor, ezen belül az országos lefedettséget kínáló jogosultságot december első hetében 85 százalékkal vették meg többen, mint 2018 hasonló időszakában - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. szerdán.

Veszélyelhárítás a 61-es villamos vonalán  

Veszélyelhárítás végeztet a Pilisi Parkerdővel a BKVa Hűvösvölgyi úti villamossínek mentén, ahol több elöregedett, mára életveszélyessé vált fát kell kivágni, illetve gallyazni, hogy ne veszélyeztessék a villamosvonal biztonságos működését. A társaság állítja, hogy a január végéig tartó munkálatok nem járnak forgalomkorlátozással.

Oldalak