Vállalkozásbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Hírek: Kultúra

Közösségi könyvespolc a költészet napjára  

A költészet napja alkalmából avatták fel a legújabb közösségi könyvespolcot a B32 Galéria és Kultúrtérben. A megnyitó ünnepség a kerületi óvodások részvételével zajlott.

Sárhelyi Erika versei csendültek fel a Malom Közösségi Térben  

„Jöhet a tavasz, nem derít fel, mint egy robot, kelsz és fekszel, csobban a szív, majd elmerül, ha nem írsz mindig legbelül” - áll Sárhelyi Erika költőnő egyik művében, amelyet a Malom közösségi Tér Szemlélődők című, telt házas irodalmi esten olvasott fel.

MagyarVista Social Club a B32-ben  

A MagyarVista Social Club adott koncertet „A Világ és a Zene” című sorozat részeként a B32-ben március 31-én. A zenekar vendége volt Pál István Szalonna és néhány népzenész társa.

Ékszerkiállítás a B32-ben  

Ékszerek címmel nyílt kiállítás Csurka Eszter képzőművész alkotásaiból a Trezor Galériában március 31-én.

Bartók Bélára emlékeztek  

A 135 évvel ezelőtt született Bartók Bélára emlékeztek a Feneketlen-tónál található, a zeneszerzőt ábrázoló szobornál március 31-én. Az ünnepségen Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda Önkormányzatának képviselői valamint kerületi diákok vettek részt. A magyar- és világzene ikonikus alakja máig fontos üzenetet közvetít – Hoffmann Tamás polgármester szerint.

Design aukció a Bartók Béla Boulevard-on  

Design kiállítást, majd a formabontó tárgyakból aukciót szerveznek Buda kulturális és szellemi központjában az ELEVEN Tavasz program keretében. A május 6-8 közötti összművészeti fesztiválon 11 neves művész vállalkozik arra, hogy a Bartók Béla Boulevard valamennyi „portáját” annak szellemiségéhez, hangulatához igazodva feldobja.

Gasztronómia és irodalom a Hadikban  

Először került terítékre a Hadik Irodalmi Szalonban a gasztronómia. Étkek, italok, nagyevők, borisszák, kocsmák és piacok világa elevenedett meg a legendás falak között március 23-án.

Elsötétítéssel indult a Purim  

Purim címmel szervezett zsidó kulturális fesztivált a Karinthy Színház, a nyitóeseményre március 21-én került sor. Hét nap alatt összesen 21 színházi előadáson, táncprodukción, koncerten és gyermekfoglalkozáson vehet részt a közönség.

Rendhagyó történelemóra a Petőfiben  

A Rendhagyó történelemóra sorozat, ahol a kerületi iskolások játékos formában sajátítják el a lakóhelyükről szóló tudásanyagot, Farkas Krisztina önkormányzati képviselő szerevezésében indult el. A sorozat második állomása a Petőfi Sándor Általános Iskolában volt.

II. Rákóczi Ferencre emlékeztek Gazdagréten  

Harmadszor idézték fel II. Rákóczi Ferenc tiszteletére a gazdagréti Csíkihegyek Általános Iskola udvarán felállított emléktála előtt az erdélyi fejedelem életét és munkásságát. Az évforduló egyben Rákóczi emléknap is.

Barabás Lőrinc az A38 hajón  

Az A38 hajó Kiállítóterében játszik szombaton közelmúltban megjelent szólólemezéről Barabás Lőrinc. A fiatal zenészgeneráció egyik legtehetségesebb trombitása, a nujazz stílus markáns képviselője Elevator Dance Music című anyagáról válogat.

Fonó: családi piknik a forradalom emléknapján  

Második alkalommal tartott Újbuda Önkormányzata a Fonó Budai Zeneházzal közös megemlékezést az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére március 15-én. Sok család választotta a hagyományokhoz hű, ugyanakkor felettébb színes és változatos programokkal tarkított eseményt az ünneplésre.

Újra indul az Eleven Tavasz a Bartók Béla úton  

Budapest Kulturális Főutcáján újra beköszönt az Eleven Tavasz május 6-8. között. A design vásár és kiállítást a Bartók Béla úton tartják, a szervezők ezúttal Portugáliát hívták vendégségbe.

Díjeső a március 15-ei ünnepségen  

"Pro Communitate Újbuda", "Pro Urbe Újbuda" kitüntetéseket, valamint "Újbuda kiváló sportolója" és "Újbuda kiváló edzője" elismerő címeket adott át Simicskó István honvédelmi miniszter, a kerület országgyűlési képviselője és Hoffmann Tamás polgármester a Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnáziumban rendezett március 15-ei ünnepségen.

Oldalak