Vállalkozásbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 19. hétfő, Zsuzsanna

Hírek

Új térkép segíti az éjszaki tömegközlekedést  

Új, részletgazdag térképet jelentetett meg a főváros és az agglomeráció éjszakai közlekedéséről a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A felület tartalmazza az összes éjjeli átszállási kapcsolatot és járatinformációkat is.

Ünneplik a BEAC-osokat  

Magasba ugró, sportpuskájukat kézben tartó bajnokok is láthatók a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) 120 éves múltjának emléket állító kiállításon, amely az Albertfalvi Közösségi Házban nyílt meg február 15-én.

Csak óvatosan a neten!  

Az internet veszélyeiről tartott előadást az Ádám Jenő Általános Iskolában Hertelendi Lajos bűnmegelőzési szakértő február 13-án. 

Egy operatőr fényképei a Kályha Galériában  

Fazekas Bence fotókiállítása nyílt meg az Albertfalvi Közösségi Ház Kályha Galériájában február 13-án. Az „Árnyék és fonákja" című tárlat képei két teremben, két különböző hangulatot mutatnak be. A kiállítás március 9-ig látható. 

Kamrapocok – vizsgaelőadásból budapesti premier  

Érzelmekben gazdag zenés-bábos elő­­adással várja a családokat február 24-én a B32 Galéria és Kultúrtér. A DirAct Art és a Miskolci Csodamalom Bábszínház közös produkciója olyan kérdésekkel foglalkozik, mint a magány vagy a gyász.

Újbudai terek a Budapest100 listáján  

2018-ban május első hétvégéjén rendezik a Budapest100 programját, amelyben idén a terek kapják a főszerepet. Újbuda három köztere, a Gárdonyi tér, a Károli Gáspár tér és a Bercsényi utca Allée melletti szakasza is felkerült a listára.

Újbudai Kulturális Szalon Nógrádi Györggyel  

Az Újbudai Kulturális Szalonban Nógrádi György biztonságpolitikai szakértőt látta vendégül Simicskó István honvédelmi miniszter, országgyűlési képviselő és Hoffmann Tamás polgármester. Teljesen más életutat jártak be és egészen más indíttatásból kezdtek politikával foglalkozni. Minden különbözőségük ellenére mindhárman hasonlóan gondolkodnak családról, tanulmányokról, biztonságról, a hazáról és a világról.

Előadások az apaságról – nem csak apáknak  

Hiánypótló edukációs és érzékenyítő előadás-sorozat indul útjára az önkormányzat Családbarát Újbuda Programjának részeként, a Felelős Szülők Iskolája szervezésében. A téma a férfi, a férj, az apa identitása. A nyitó előadást február 14-én Böjte Csaba ferences szerzetes tartotta.

Terjeszkedik a közösségi autómegosztás  

Leggyakrabban a Kelenföldi pályaudvar környékén használták eddig a MOL legújabb szolgáltatását, a Limót. Várhatóan már februárban további területekre is kiterjesztik az autómegosztási lehetőséget – tudta meg az Újbuda.

Éjfélig jelentkezhet, aki ősztől egyetemre menne  

Csütörtök éjfélig lehet a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire jelentkezni, az e-felvételin keresztül. Eddig az időpontig nyújthatják be kérelmüket a felsőoktatásba azok, akik a szeptemberben induló alap-, mester-, illetve osztatlan képzések, valamint felsőoktatási szakképzések valamelyikén szeretnék folytatni tanulmányaikat.

Új alkalmazást tesztel a BKK  

Olyan ellenőrzési tevékenységet támogató alkalmazást tesztel a Budapesti Közlekedési Központ, amellyel a jegyellenőrök könnyebben azonosíthatják a jegyeket, bérletek, azok eredetiségét. A fejlesztésnek köszönhetően várhatóan jelentősen csökkenthető a hamisított értékcikkek használata.

Idén is sokat tesz Újbuda a gyerekekért  

Az eddigi ütemet folytatva 2018-ban az önkormányzat tovább fejleszti az oktatási-nevelési intézményeket. Az iskolák fenntartása és fejlesztése ugyan nem tartozik már az önkormányzat feladatai közé, Újbuda mégis több oktatási intézmény felújításában szerepet vállal. Nagyobb óvodai beruházások várhatóak idén, de állagmegóvásra is sok pénzt fordít a kerület. Hoffmann Tamás polgármester beszélt az Újbuda újságnak a tervekről.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×

Új év, Új Buda – vállalkozói tanácskozás a B32-ben  
 

Újbudán kezdődött meg a KKVHÁZ 2018. évi országos rendezvénysorozata. Az B32 Galéria és Kultúrtérben január 8-án megtartott program az építőipara, az ingatlan piacra, a finanszírozásra, az albérleti helyzetre, valamint a pályázatokra és trendekre fókuszált.