Vállalkozásbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 22. szerda, Cecília

2011

Újbuda számokban

Budapest XI. kerülete (19341950 között Szentimreváros, 2005 óta hivatalosan Újbuda) a főváros legnépesebb kerülete. A változatos domborzatú és arculatú dél-budai kerület a főváros nyugati kapuja közlekedési értelemben. Az addig jobbára mezőgazdasági jellegű, I. kerülethez tartozó területen a 19. század végétől kezdve rohamosan növekedett a népesség, így 1930-ban rendelet született az új kerület létrehozásáról. A helyi szervek 1934-ben kezdték meg működésüket. 1950-ben, Nagy-Budapestlétrehozásakor érte el mai méretét, miután hozzácsatolták Albertfalvát és Kelenvölgyet. Népessége 1960-as évektől az 1980-as évekig tartó lakótelep-építések nyomán ismét jelentősen gyarapodott.

Ünnepi kínálat az Újbuda Televízióban  

Az Újbuda Újság, az Újbuda TV, az ujbuda.hu és az ujbudamedia.hu kiadójának és üzemeltetőjének valamennyi munkatársa nevében áldott, békés karácsonyt kívánunk nézőinknek, olvasóinknak!

Utánpótlás idényzáróval ünnepeltek a Kelen SC-nél  

December 17-én, szombaton igazi futballparádé zajlott Újbudán. A Kelen Sport Club utánpótlás szakágának idényzáró ünnepségén játékosok, edzők és szülők együtt rúghatták a bőrt a Gabányi Sportcsarnokban.

Eredményesek a Budai Harcművész SE sportolói  

A Budai Harcművész SE Kyokushin karate szakosztályának újbudai gyermek és felnőtt csoportjai a szeptemberi komáromi sikerek után folytatták az eredményes szereplésüket az őszi szezonban is. Október elején övvizsgán tettek tanúbizonyságot tudásukról a tanítványok, mely után a hónap végén a klub saját rendezésű versenyén 9 meghívott klub 120 versenyzőjének megjelenésével területi versenyt rendeztünk.

Csalók a kelenföldi lakótelepen  

Lakossági bejelentés miatt tájékoztatást, figyelmeztetést ad ki az önkormányzat és a rendőrség, hogy elsősorban az idős emberek legyenek elővigyázatosak, ne engedjenek be idegeneket a lakásukba, akik nem tudják önmagukat megfelelően igazolni.

Megnyerte a Csapatbajnokságot a Budai XI SE karatecsapata!  

December 3-án a budafoki Törley sportcsarnokban rendezték meg a Magyar Karate Szakszövetség csapatbajnokságát. A 78 csapatot felvonultató mezőnyben a mi csapatunk, a Budai XI SE az összesített versenyben 6 arany, 8 ezüst és 5 bronzéremmel az első helyen végzett! A siker értékét növeli, hogy férfi formagyakorlat csapatunk 5 éve megszakítás nélkül a bajnoki cím birtokosa, a versenyzők, Hajdú László, Mátyás Gergely és Egri Tamás születésük óta kerületünk lakosai. 

Speedbadminton kupa Újbudán  

Rangos nemzetközi sporteseménynek adott otthont Újbuda. A Magyar Gyors-tollaslabda Bajnokság negyedik nemzetközi fordulóját az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft szervezésében december 3-án, szombaton rendezték meg a kerületi Gabányi László Sportcsarnokban.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×

Felelős- és családbarát vállalkozások elismerése Újbudán  

Első alkalommal részesítette „Felelős Vállalkozás Újbuda” és negyedik alkalommal „Családbarát Vállalkozás Újbuda” elismerő címekkel Újbuda Önkormányzata azokat a 11. kerületi vállalatokat, amelyek pályázatuk alapján legméltóbbak a címek viselésére. Az elismerést hat vállalkozás vezetője vehette át a Kerület Napján.