Vállalkozásbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

gazdaság

Pár hét múlva kiderül, kik a startup pályázat győztesei  

Harminchétből tizenkét csapat jutott az önkormányzat startup pályázatának idei döntőjébe. A négy legjobb egy-egy millió forintos támogatást nyer el vállalkozásának beindításához. A versenyzők felkészítő beszélgetésen vettek részt, ahol szakértők hívták fel figyelmüket a legfontosabb tudnivalókra.

Túlárazott lakásokkal van tele az ingatlanpiac  

Változatlanul kereslet és egyre erősödő túlkínálat jellemzi a budapesti ingatlanpiacot – derül ki a Balla Ingatlanirodák közleményéből. Szerintük vegyes a vásárlók köre, készpénzes vevők és hitelre vásárlók egyaránt vannak, ám mintha eltűntek volna a kisbefektetők a piacról. Ennek oka, hogy egyre több az erősen túlárazott ingatlanok aránya.

Az újbudai evopro csoport kapta a 2015-ös Innovációs Nagydíjat  

A vártnál kevesebben, huszonketten pályáztak az Innovációs Nagydíjra. Közülük az újbudai székhelyű evopro csoport - az evopro Innovation Kft. és az evopro systems engineering Kft. - az eRDM dinamikus vasúti terhelési rendszer kifejlesztéséért részesült a nagydíjban.

Kiugróan magas volt a múlt havi ingatlanforgalom  

Kiugróan magas volt a forgalom az ingatlanpiacon februárban, csaknem 12 ezer ingatlan cserélt gazdát az országban, ami több mint 10 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőttit - közölte a Duna House (DH) ingatlan franchise hálózat saját adatain alapuló becslését kedden.

Budapest növekedési iránya is a kerület felé mutat  

A korábbi évekkel ellentétben nem februárban, hanem már januárban elfogadhatta az önkormányzat képviselő-testülete az idei költségvetést. A 2017-es előkészítése pedig korábban kezdődik, hogy lehetőség szerint decemberre elkészüljön az anyag, ami hatékonyabb tervezést biztosít a városvezetés számára. A múlt évről és az idei év terveiről beszélgettünk Hoffmann Tamás polgármesterrel.

Bővíti újbudai központját a szoftverfejlesztő cég  

Növeli kapacitását újbudai bázisán és háromszáz fővel bővíti szakembergárdáját az indiai TATA vállalatcsoporthoz tartozó TATA Consultancy Services (TCS) szoftverfejlesztő cég. Így összesen 1600, szakképzett mérnököt és informatikus alkalmaznak majd az újbudai „zöld” irodában.

Újbudai cég kapott Üzleti etikai díjat  

Újbudai cég kapott Üzleti etikai díjat

Nagyvállalati kategóriában a Regio Játékkereskedelmi Kft. Üzleti etikai díjat kapott. Az üzleti élet ma már rangossá vált díját 15 éve alapították, az etikus üzleti magatartás, a társadalmi felelősségvállalás elismeréseként.

Miért jó vállalkozni Újbudán?

Újbuda Budapest legnagyobb lélekszámú, és egyik leggyorsabban fejlődő kerülete. Kiváló földrajzi, közlekedési és infrastrukturális adottságok, az országos átlag alatti munkanélküliség, számos, a kerületben megtelepedett nemzetközi hírű cég jelentik Újbuda fő vonzerejét új vállalkozások számára.

Oldalak