Vállalkozásbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Kelenföldi Városközpont

Városközpont: Újbuda elutasítja a terveket  

Nem feleltek meg az elvárásoknak a Kelenföldi Városközpont megvételére beérkezett pályamunkák. Újbuda Önkormányzata eredménytelennek nyilváníthatja a tavaly kiírt pályázatot.

Közmeghallgatást tartott az önkormányzat  

December 2-án a Polgármesteri Hivatal nagytermében tartott közmeghallgatást Újbuda Önkormányzata. A kérdésekre a kerület polgármestere és alpolgármesterei válaszoltak. A felvetések többsége a Kelenföldi Városközpont eladására kiírt pályázatot, Újbuda közlekedését, úthálózatának állapotát, valamint a parkolási problémákat és a Hamzsabégi úti vasútfejlesztést érintette.

Egyeztetések a Kelenföldi Városközpont ügyében  

A Bikás park melletti Kelenföldi Városközpontban számos, a környéken élők igényeihez igazodó üzlet és szolgáltatás található, ám a meglehetősen lerobbant, több mint harminc éve épült kétszintes központ már jó ideje megoldásra váró probléma a kerületben.

Újbuda nem dönt a helyiek nélkül  

Minden adott ahhoz, hogy az újbudaiak érdekeinek megfelelően alakuljanak a dolgok, akkor is, ha nem a miénk a tulajdon többsége – jelentette ki László Imre újbudai polgármester a kelenföldi városközpontra kiírt pályázattal kapcsolatban. Kiemelte, a végső döntést természetesen a környékbeliekkel közösen hozzák majd meg. Kizárólag a helyiek által támogatott átalakítási terveket fogadja el Újbuda, és az önkormányzat ragaszkodik a meglévő, az újbudaiak által használt szolgáltatások megtartásához is.

Osztyapenko lépést vált  
 

Már lassan két evtizede nem láthatjuk a fehér zászlóval rohanó Osztyapenko szobrát az M1-es, M7-es bevezető szakaszánál. Az orosz katona Lenin és Marx társaságában pihen a Szoborparkban, a helyén viszont sokak szerint űr tátong. A KDNP kerületi szervezete Szent Kristófot látná szívesen a lejárt szavatosságú hős helyén.

Szinte ajándékba kapná egy magáncég Kelenföldet?  

Nem egyhektárnyi, hanem attól jóval nagyobb területű a kelenföldi város- és üzletközpont, amit a főváros 552 millió forintért számítana be abba a cserébe, amelyért az Estivo Kft.-től megkapná az óbudai Bogdán úti buszmegállót - írja a Magyar Hírlap keddi számában. Az újbudai városközponton kívül a cég két Ráday utcai ingatlant is kapna a fővárostól.

Az ingatlanok megdöbbentően alacsony áron keltek el  

A Magyar Ingatlanszövetség (MAISZ) azt javasolja, hogy Budapest Főváros Önkormányzata és Újbuda Önkormányzata írjon ki pályázatot a fővárosi tulajdonú telkek és az Újbuda Önkormányzat tulajdonában lévő telkek által alkotott ingatlanegyüttesre, a kelenföldi városközpont fejlesztésére.

Fidesz támogatás a kelenföldi városközpontért  
 

Mint arról korábban beszámoltunk, Molnár Gyula polgármester arra kérte a főpolgármestert, ne írja alá azt a csereszerződést, amelynek alapján a főváros egy III. kerületi ingatlanért cserébe az Estivo Kft. tulajdonába adja, egyéb ingatlanokkal együtt, a Kelenföldi Városközpontot. Ezt a kezdeményezést a kerületi Fidesz képviselőcsoportja is támogatja, jelentette be szerdán Kupper András frakcióvezető.

Újbuda ráígér a Kelenföldi Városközpontra!  
 

Újbuda Önkormányzatának Sajtóanyaga: Molnár Gyula polgármester sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az itt élők érdekeinek védelmében lép fel Újbuda, a Kelenföldi Városközpont hasznosításánál. Az elavult épületegyüttes helyén épülő komplexumban biztosítani kell a korábbi közszolgáltatásokat, így a kulturális szolgáltatásokat. Újbuda ezért a terület hasznosításáról folyamatosan egyeztetett.

Elcserélték a kelenföldi városközpontot  
 

ÚJ TARTALOM! ÚJ VIDEÓ! Itt olvashatják az Önkormányzat Sajtóanyagát is. A kelenföldi városközpont legalább annyira fontos csomópont Újbudán, mint akár a Gellért tér, akár a Bartók Béla út, ezért a kerület vezetőinek mindent el kell követniük azért, hogy az itt élőket kiszolgáló modern és barátságos komplexum kerüljön a lerobbant épületegyüttes helyére.

Földomlás a 4-es metró építésén

Szellőzőjárat építése közben beomlott a föld kedden hajnalban a 4-es metró Tétényi úti állomásának építésén - tájékoztatott Kis-Guczi Péter, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság sajtóügyeletese.