Vállalkozásbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

telephely

Terjeszkedik az Újbudán működő Parafix  

Terjeszkedik az Újbudán működő Parafix
A Vegyész utcában működő Parafix Hungária Kft. nemrég megvásárolta telephelyét és jelentősebb bővítést is végrehajtott üzemében. A vételár mintegy 2 millió forint volt - mondta lapunknak a társaság igazgatója. Az angol anyavállalat Európa egyik legnagyobb ragasztás technikai megoldásokat kínáló cége, amely egyebek mellett a mobiltelefonok apró alkatrészeinek rögzítéséhez gyárt ragasztócsíkot. Az avatóünnepségen résztvevő foglalkoztatásért felelős államtitkár szerint a jövőben a termelő szférát kell erősíteni.