Vállalkozásbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Ígéretes ötletek Újbuda Startup pályázatán  

Ígéretes ötletek Újbuda Startup pályázatán

Sok a vállalkozó kedvű, innovatív gondolkodású fiatal a kerületi campusokon – derült ki Újbuda Startup pályázatán. A bírálóbizottság kiválasztotta a legígéretesebb pályamunkákat, januárra hívják össze a második körbe jutottakat.

Villámrajtot vett az autista munkatárssal a Kockacsoki  

Villámrajtot vett az autista munkatárssal a Kockacsoki

Az újbudai csokoládémanufaktúra úgy veszi fel a versenyt a legjobb minőségű kézműves csokigyártókkal, hogy közben a társadalmi felelősséget szem előtt tartva autizmussal élő munkaerőt alkalmaz. Emellett gyakornoki programot is indított, ahol munkatapasztalatot szerezhetnek az átlagosnál több akadállyal szembesülő emberek.

Tart a Húsvéti vásár  
 

Tart a Húsvéti vásár
Megnyitott a Húsvéti Vásár az Allee bevásárlóközpont melletti Kőrösy József sétányon. Az április 9-ig tartó kézműves és kirakodó vásárra elsősorban a Húsvéthoz kapcsolódó termékekkel készültek az árusok.

Díjazzák az energetikai felújítást  

Díjazzák az energetikai felújítást

Családi háza van és nemrégiben végeztetett energetikai felújítást? Ez a pályázat éppen önnek szól. A Magyar Energiahatékonysági Intézet Nonprofit Kft. (MEHI) keresi az Év Felújítóját -írja az origo. Azt a három családi ház-tulajdonost, aki a leggyorsabb megtérüléssel végezte el háza energetikai felújítását. A MEHI szerint fontos, hogy a háztulajdonosok felismerjék: bár az energetikai felújítás nem egyszerű, a magas energiaárak mellett előbb-utóbb mindenképpen bele kell vágni.

Megnyílt az MTA TTK új épülete

Az elmúlt évtizedek legjelentősebb akadémiai beruházásának eredményeként új kutatóhellyel gazdagodott a Magyar Tudományos Akadémia és a magyar kutatói közösség. A lágymányosi egyetemi kampuszon Orbán Viktor kormányfő és Pálinkás József, az MTA elnöke nyitotta meg az MTA Természettudományi Kutatóközpontjának 9,5 milliárd forintból épített épületét.

Kerületi vagyonkezelésbe került a Citadella  

megbeszélés, találkozó

Hétfőn, a Kerület Napján vette birtokba Újbuda Önkormányzata a Citadellát, amivel lényegében egy 14 éve megoldatlan kaotikus jogi és üzemeltetői helyzet oldódik meg.

A vállalkozókat is segíti a munkahelyteremtő program  

Munkaügyi fórumot rendeztek a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, Újbuda Önkormányzata és a fővárosi Munkaügyi Központ szervezésében. A BKIK tanácstermében megrendezett találkozó küldetése, hogy információval lássa el a munkaerőpiacon szereplő mikro-, kis-, és középvállalkozásokat, illetve konzultációs lehetőséget biztosítson számukra.

Vízcső-rekonstrukció forgalmirend-változással a XI. kerületben  

A Fővárosi Vízművek Zrt. 2013. július 1-jétől várhatóan október 30-ig vízvezeték-rekonstrukciós munkálatokat végez a XI. kerületben, a Kelenhegyi út – Mányoki út – Orlay utca - Bartók Béla út – Csíky utca - Budafoki út és a Műegyetem területén.

MEGHÍVÓ Munkáltatói Fórumra

Tisztelettel meghívjuk a Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ TÁMOP 1.1.4 „Munkaerő-piaci program a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért a Közép-magyarországi Régióban” elnevezésű kiemelt projekt keretében szervezett munkáltatói fórumra.

Felszámolás alatt is értékesítik a Senior apartmanház ingatlanjait  

Az Újbuda Média korábban már foglalkozott a történtekkel, az Újbuda Újság 2012/9. számában (Felszámolás alatt a Senior Apartmanház tulajdonosa) című cikkében a következőket írtuk: a Fővárosi Törvényszék elrendelte a Szent Gellért Senior Apartmanházat tulajdonló, az elmúlt években kétmilliárdos tartozást felhalmozó, Újbuda Gyöngye Kft. felszámolását.

Munka kisgyermekkel

Nagy sikerrel zajlott le a Munka kisgyermekkel program második szakmai kerekasztala és mini-állásbörzéje április 23-án a Budapesti Művelődési Központban.  A projekt célja visszaintegrálni a kisgyermekes szülőket a munka világába, illetve  segíteni a cégeket az atipikus foglalkoztatási formák alkalmazásában. Az ingyenes rendezvényre mintegy százötven fő volt kíváncsi.

Egyedülálló; Álláskereső klub  

Kedves Szülők! A JÓL-LÉT Alapítvány és az Újbuda Prizma Állásközvetítő Iroda a XI. kerületben gyermeküket egyedül nevelő vagy a családi munkamegosztásban magukat egyedül érző, munkát kereső, munkát váltani akaró, apák, anyák és nagyszülők számára Álláskereső Klubot hirdet 2013. május 7-én és 9-én 13 órai kezdettel. A programba bevont résztvevők számára a foglalkozás díjmentes.

Újabb rezsi csökkentés jöhet  

Hoffmann Tamás meghívására Németh Szilárd, a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport elnöke látogatott el a Fidesz XI. kerületi alapszervezetéhez április 11-én. A már életbe lépett és a jövőben megvalósuló közüzemi díjcsökkentések mellett szó volt a kormányzó párt aláírásgyűjtési akciójáról is.

Corvinus Díszkert 2013  

Április 26 és 28 között újra megnyitja kapuit a Corvinus Díszkert egy hétvégére. Immár 26. alkalommal kerül megrendezésre hazánk legszínesebb tavaszi, kertészeti szakkiállítása és vására. A pénteki szakmai napon a tudományos konferenciáké a főszerep. Szombat vasárnap viszont az évről-évre visszatérő programok mellett számos újdonság is várja az egész családot.

Mi készül a 4-es metró budai végén?

Lezárult az őrmezői metróvégállomás új intermodális csomópontjának terveire kiírt tervpályázat. A bírálóbizottság értékelése alapján két pályamű is volt, amely teljesítette az elvárásokat, mindkét pályázót ajánlattételre kérik fel.

Az 1 és 2 forintosok beváltási határideje: február 28.  

A Magyar Nemzeti Bank 2008. március 1-jén vonta be a forgalomból az 1 és 2 forintos érméket; a döntés nemzetgazdasági szinten 3-4 milliárd forintos megtakarítást eredményez. Az érmék törvényes fizetőeszközre történő átváltása - az MNB törvény által biztosított 5 éves átváltási időszak lejártával - már csak alig egy hónapig, 2013. február 28-áig lehetséges.

Nyakunkon a cégiratok kötelező módosításának határideje!

Milyen adatokat és iratokat vár a Cégbíróság 2013. február 1-ig? Még tavasszal módosultak a gazdasági társaságokkal és a cégeljárással kapcsolatos törvényi rendelkezések. A 2011. évi CXCVII. törvény szerint a gazdasági társaságok legkésőbb 2013. február 1-ig kötelesek társasági szerződésüket illetve cégadataikat módosítani. A két legfontosabb, valamennyi társaságot érintő változás a következő:

Újabb 300 főnek ad munkát a Tata magyarországi vállalata  

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány és a Tata Consultancy Services Magyarországi Fióktelepe (TCS). A megállapodást január 21-én Dinesh P. Thampi elnökhelyettes, a TCS budapesti szolgáltató központjának igazgatója és Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár írta alá. 

Újbuda szívében épült az új remekmű  

Az Allee Corner irodaház a XI. kerület szívében épült vegyes funkciójú Allee projektben került kialakításra, 6800 m2-en. Lássuk az Év Irodaháza közönségdíj legújabb jelöltjét!

Oldalak