Vállalkozásbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 20. kedd, Aladár, Álmos

ÚJ TARTALOM! Képes beszámoló. Először találkoztak a gazdasági patrióták

A Patrióták a Gazdaságért és a Közjóért Egyesület friss megalakulása óta most tartotta első találkozóját az Őrmezei Közösségi Házban. Az egyesület célja, hogy a mélyponton stagnáló gazdaságot pártsemlegesen mozdítsa elő. A fórumon előadást tartott Molnár Gyula polgármester és Széles Gábor médiacsoport-tulajdonos, de jelen volt a Fidesz frakcióvezetője, Kupper András is. A politikusok ezúttal nyitottnak mutatkoztak a politikamentességre.

Dr. Csizmadia László a Patrióták a Gazdaságért és a Közjóért Egyesület elnöke nagy lelkesedéssel várta első megmozdulásuk eredményét, hiszen, ahogy ő mondja, első születésnapjukon szeretnék, ha létrejönne az a kommunikációs közös nevező, amely megalapozná a további jó viszonyt és együttműködést a résztvevők között. A szervezet elnöke elmondta, a súlyosnak nevezhető gazdasági helyzet megkívánja, hogy megersősödjön a civil tettrekészség, hiszen Magyarországon vérszegénységgel küzd a civil társadalom. Fontos észrevennünk, hogy a jól szervezett civil összefogás valóban nyomást gyakorolhat a döntéshozókra és ezen keresztül befolyásolhatjuk saját életünket is.

A találkozóra gazdaságpolitikai szakemberek, vállalkozók és önkormányzati képviselők kaptak meghívást, de szívesen vártak minden közjóért tenni akaró polgárt. A fórumon először Széles Gábor médiacsoport-tulajdonos tartott előadást gazdaságfejlesztési és munkahelyteremtési lehetőségekről, majd Molnár Gyula polgármester a kerületi vállalkozások segítéséről és jövőképéről beszélt.

Az eseményre ellátogatott Kupper András, a Fidesz frakcióvezetője is, aki rögtön megjegyezte, nem hisz a politikamentességben. Úgy gondolja, bárki bármilyen véleményt is fejt ki, azzal óhatatlanul leteszi valamelyik oldalra a voksát. Jelenlétével azonban jelezni szeretné nyitottságát az előremutató kezdeményezésekre. A frakcióvezető arra is rámutatott, ha az egyesület valóban csak saját, gazdasági szempontjait szeretné érvényesíteni, az egybevág a Fidesz álláspontjával, mely szerint minden döntést a civilek meghallgatásával kell meghozni.

T. D. - ÚjbudaTV (2008. 06. 05.)

LEGFRISSEBB
×

Új év, Új Buda – vállalkozói tanácskozás a B32-ben  
 

Újbudán kezdődött meg a KKVHÁZ 2018. évi országos rendezvénysorozata. Az B32 Galéria és Kultúrtérben január 8-án megtartott program az építőipara, az ingatlan piacra, a finanszírozásra, az albérleti helyzetre, valamint a pályázatokra és trendekre fókuszált.