Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

A döntőre készülnek az Újbudai Hallgatói Startup Pályázat résztvevői

Újbuda   |   2017, október 31 - 10:15
Nyomtatóbarát változatSend by email

Fábián Gida, a Hiventures inkubációs csapatának befektetési menedzsere tartott előadást a pályázat döntőbe jutott tizenegy csapatának október 30-án.

Az előadásnak most Újbuda Önkormányzata adott helyszínt, a versenyzők a Polgármesteri Hivatal tanácstermében hallgathatták és nézhették meg a prezentációkkal illusztrált előadást. A helyszín kiválasztása nem volt véletlen, mivel a döntőre is itt kerül sor, így a résztvevők már helyismerettel jönnek vissza.

Az Újbudai Hallgatói Startup Pályázat (ÚHSP) döntőbe jutott tizenegy csapatának nemsokára élesben kell kipróbálniuk, hogyan tudják rövid idő alatt úgy bemutatni vállalkozásukat, hogy az 1-1 millió forintot és egy év mentorálást nyerő négy csapat közé kerüljenek. Az előadás elsősorban nekik segített a felkészülésben, de minden érdeklődőt szeretettel fogadtak a szervezők.

Az előadó, Fábián Gida fiatal kora ellenére már sok hasznos tapasztalatra tett szert. Több mint száz befektetési kérelemmel találkozott eddigi pályafutása során, a legkülönbözőbb piacokon bevezetni tervezett üzleti modellektől kezdve a legérdekesebb pitcheken* át sok mindent látott. A fiatal befektetési menedzser aktívan keresi az olyan innovatív ötleteket és megoldásokat, amelyek a megvalósítás korai fázisában vannak. Fábián Gida egyetemi tanulmányait külföldön végezte, a Prezi diáknagyköveteként is tevékenykedett, a startupok utáni érdeklődése innen eredeztethető.

*Pitch: a vállalkozási ötletek rövid bemutatása a befektetőknek.

D.B.S.