Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Kosárlabdából nyelviskola

Újbuda   |   2018, március 27 - 17:02
Nyomtatóbarát változatSend by email

Március 26-án a B32 Galéria és Kultúrtérben tartották a Spin-Off Klubot, ahol az érdeklődők Véh Balázs vállalkozó izgalmas karriertörténetével és üzleti filozófiájával ismerkedhettek meg.

Véh Balázs, a piacvezetőnek számító Katedra Nyelviskola hálózat alapítója és vezetője fiatal korában kizárólag a sportnak élt. Tehetséges kosárlabdázó volt, életpályáját csak úgy tudta elképzelni, hogy az NBA-ben fejezi be, utána edzőként dolgozik tovább. Az élet azonban közbe szólt, a sportolónak új pályaképet kellett kialakítania.

A véletlenek is közrejátszottak abban, hogy az angol-matematika szakon végzett fiatalember végül nem a nagyobb kedvencnek számító matematika mellett döntött, hanem helyette idegennyelv oktatással kezdett foglalkozni. Amikor 1996-ban megalapította a Katedra Nyelviskolát még nem sejtette, hogy ez lesz karrierjének alapja. Az azóta franchise rendszerben, az ország több városában működő nyelviskola meghozta a sikert a vállakozónak, aki jelenleg szabadulószobákat is üzemeltet, fogorvosi vállalkozásokban is érdekelt, gyermekeknek tanít programozást, üzlettárs egy startup befektetési alapban továbbá mezőgazdasággal is foglalkozott korábban.

Elmondta, hogy sokszor döntött rosszul, de hibáiból, bukásaiból mindig tanult. A jó vállalkozás titka szerinte a profit, amit csak a kellő alázattal, munkakedvvel motiváltan lehet elérni. A Katedra sikerét abban látja, hogy mindig a legmagasabb szakmai standerdek iránt kötelezte el magát. és vállalkozásaiból is ezen elvek mentén hozta ki a maximumot. 2015-ben elnyerte az Év Vállalkozója címet, szabadidejében teniszezik, síel és golfozik.

D. B. S.