Vállalkozásbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Hírek: Közlekedés

Felértékelődhet a Kelenföldi pályaudvar szerepe  

Budapestnek mégsem lesz Varsóhoz, Prágához, Berlinhez és Bécshez hasonló átmenő forgalmú főpályaudvara. A nagy beépítettség miatt óriási beruházást igényelne egy központi pályaudvar, ráadásul a MÁV szakemberei szerint nem hozna jelentős változást a jelenlegi közlekedési helyzetben. A vasúttársaság a Keleti és a Nyugati pályaudvar fejlesztésére helyezi a hangsúlyt és a jelenleginél nagyobb szerepet szán Kelenföldnek is.

Új fázisába ért a Széll Kálmán tér újjáépítése  

Új fázisába ért a Széll Kálmán tér újjáépítése

A bontási és építési munkák kiterjednek a Szél Kálmán tér teljes területére, ezért gyalogosan közlekedni csak a tér szélén lehet. Módodul a közösségi közlekedés és az autós forgalom rendje is a környéken.

Már nem csikorog az 1-es villamos  

Hónapokig csikorgott az 1-es, pedig egyszerű volt a megoldás

Sikerült megszüntetni az 1-es villamos kerekeinek csikorgását Újbudán. A síneket nem kellett átépíteni, csupán kenőanyagot cseréltek.

Több busz útvonala változik közműmunkálatok miatt  

Több busz útvonala változik közműmunkálatok miatt

Augusztus 1. és szeptember 14. között távhővezeték felújítás lesz a Bartók Béla úton, ezért módosított útvonalon jár a 7-es, a 86-os, a 107-es, a 133-as és a 233-as nappali, valamint a 907-es és a 973-as éjszakai autóbusz.

Folyamatosan ellenőrzi a vonatsínek állapotát a MÁV  

A MÁV szakemberei folyamatosan ellenőrzik a sínhőmérsékletet a hőségriadó alatt, a 45 Celsius-fokot elérő vagy azt meghaladó érték esetén fokozott pályafelügyeletet vezetnek be - közölte a vasúttársaság.

Folytatódik a közművezetékek felújítása a Budaörsi úton  

Befejeződik a vízvezeték építése a BAH-felüljáró és a Fehérló utcai jelzőlámpás csomópont közötti szakaszon, de napokon belül újabb helyen folytatódnak a munkálatok. A felújítás következő helyszíne a Budaörsi út Petőfi laktanya előtt kifelé haladó útpályája.

Automata vezérli a 4-es metró szerelvényeit  

Fokozatosan csökkenti a járműkísérők jelenlétét a 4-es metró vonalán a BKV Zrt. A társaság ezzel azt bizonyítja, hogy a rendszer teljes automatizáltság mellett is megfelelően működik.

Júliustól huszonöt új busz áll forgalomba Budapesten  

Július 1-jétől újabb 25 új autóbusz szállítja az utasokat Dél-Budapesten. A fővárosi fejlesztés keretében novemberig összesen 75 darab szóló és 75 darab csuklós autóbuszból álló flottának kell megérkeznie, 2016-ban pedig újabb 45 csuklós buszra lehet számítani. A járművek üzemeltetését a VT-ARRIVA Kft. végzi Budapest déli kerületeiben.

Több helyen lesz útlezárás a hétvégi légiparádé miatt  

Vasárnap estig tart a Red Bull Air Race, amelynek előkészületei és bontási munkálatai miatt is kell útlezárásokra számítani a város több pontján. A legtöbb forgalmi változás a belvárost érinti, de ideiglenesen módosul a hajók, illetve 16-os, a 17-es pótló, valamint a 86-os és a 105-ös busz közlekedése is.

Elfogadták az új taxisrendeletet  

A kormány elfogadta az új taxisrendeletet, amely 2018. január elsejétől lépnek életbe, és az "infokommunikációs eszközön megrendelt személyszállítási szolgáltatásokra" is, így például az Uberre is vonatkozik majd.

Oldalak