Vállalkozásbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 26. vasárnap, Vanda, Paula

Hírek: Kultúra

Január 22: A Magyar Kultúra Napja  

1989 óta ünnepeljük január 22-én a magyar kultúra napját annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban, ezen a napon fejezte be a Himnuszt. Az ország számos pontján színházi előadásokkal, díjátadókkal, koncertekkel, kiállításokkal, könyvbemutatókkal, irodalmi és zenei estekkel ünnepelnek. Ezen a napon született és idén ünnepelné 77. születésnapját a kerület egykori Pro Cultura díjas művésze, Cseh Tamás is, aki 2009-ben lett Újbuda posztumusz díszpolgára.

Díjnyertes plakátok az Újbuda Galériában  
 

Rozmann Ágnes grafikusművész Képbeszéd című plakátkiállítása látható február 10-ig az Újbuda Galériában, az önkormányzat Zsombolyai utca 5. alatti épületében.

Új vezetőkkel, a régi szellemben folytatja tovább a Karinthy Színház  

Major Attila (j), Katz Petra, Földes Eszter és Karinthy Vera

Karinthy Márton úgy rendelkezett, hogy lánya, Karinthy Vera mellett Katz Petra és Major Attila ügyvezetők vigyék tovább a Karinthy Színház ügyeit, a művészeti vezető pedig Földes Eszter színésznő lett, aki a Veszélyes forduló című darabbal rendezőként is bizonyított már – Karinthy Márton a betegágyáról látta el tanácsokkal a próbaszakaszban. Az alapító igazgató által megálmodott 38. évad és a tervezett bemutatók megvalósulnak, az új vezetők pedig már hozzáláttak a 2020/2021-es évad előkészítéséhez.

Karinthyak Újbudán  

Frigyes, Ferenc és Márton. Három generáció, amelynek férfitagjai kitörölhetetlenül beírták nevüket a magyar irodalom halhatatlanjai közé. Három férfi, aki bizonyítási vágyait az alkotás örömében fejezte ki. Fiúk, akiknek életét anyák és feleségek befolyásolták. Karinthyak, akik száz esztendeje alakítják Újbuda arculatát.

Január 15-től lehet pályázni a Derkovits ösztöndíjra  

Január 15-től lehet pályázni a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjra, amellyel havonta bruttó 200 ezer forintos támogatást kaphatnak a fiatal művészek - közölte a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK).

Elhunyt Beleznay Andor  

Életének 88. évében elhunyt Beleznay Andor, az Albertfalvi Hely- és Iskolatörténeti Gyűjtemény vezetője.

Kísérletező kedvű keramikusok a B32-ben  
 

Borsódy Eszter, Diós Gabriella és Ujj Zsuzsa kerámiaművészek Tűzijátékok című közös tárlatán klasszikus edények, csészék mellett organikus porcelán- és kerámiatárgyakat is láthatnak az érdeklődők.

A Fény csodája, avagy a Csoda fénye  

Nagyon fontosak az ünnepek minden ember számára, így természetesen minden zsidó ember számára is. A mieink jelentős része már a Tórában, Mózes könyveiben szerepel, abban a szent írásban, amit hitünk szerint az Örökkévalótól kaptunk, és azt Ő maga írta le. A Purim és a Hanuka azonban nincs köztük. Most ez utóbbit ünnepeljük – december 22. estétől kezdve nyolc napon át.

Karinthy Mártonra emlékeztek a B32-ben  
 

Színészek emlékeztek meg a közelmúltban elhunyt Karinthy Márton íróról, színház igazgatóról a B32 Galéria és Kultúrtérben december 14-én. Könyveiből, meg nem jelent írásaiból és naplójegyzeitből a Nézőművészeti Kft színészei, Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Moldvai Kiss Andrea, Katona László és Kovács Krisztián tartottak felolvasást. Az előadást Gyulay Eszter állította össze.

Szabó Verona kiállítása az Újbuda Galériában  
 

Nem véletlenül választotta József Attila Ódájának egyik sorát Szabó Verona textilművész. A nemzetközileg is elismert alkotó az irodalomi alkotások részleteit is beleszövi textíliáiba, a verssorokat képpé alakítja, a gondolatokat újraformálja. Kiállítását Feledy Balázs művészeti író nyitotta meg december 12-én az Újbuda Galériában.

Karinthy Márton emlékest  

December 3-án emlékestettel adózott a Karinthy Színház a közelmúltban elhunyt alapító igazgató tiszteletére. Karinthy Márton egykori pályatársai, kollégái, barátai idézték fel a művész munkásságát és emberi nagyságát a színpadon.

Bájital a B32-ben - Agnes von Uray kiállítása  

Agnes von Uray korábbi képeinek témáit reklámokból, magazinokból, filmekből, képregényekből választotta. A B32 Galériában december 11-étől látható tárlatának művein környezetének szereplői, fiatalok, gyerekek, nők zenélnek, táncolnak és mosolyognak.

Megjelent a Pont magazin  

Mikulás-programokról, adventi készülődésről, évzáró koncertekről szól a december. Az ünnepi hangulat a Pont magazint sem kerülte el, a hosszú téli estékre – a programajánlókon túl – izgalmas olvasnivalókkal is készült a lap.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×

Közös munkáltatói fórum a BKIK-val  

Tizenegyedik alkalommal tartottak munkáltatói fórumot a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) székházában az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft., Budapest Főváros Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya, Újbuda Önkormányzata, a BKIK, a BKIK Kézműves Tagozata, valamint a BKIK XI. kerületi tagcsoportjának együttműködésében.