Végső búcsú kerületünk esperesétől
Jövő szombaton helyezik végső nyugalomra Hollai Antalt, kerületünk nemrég elhunyt esperesét.
Jövő szombaton helyezik végső nyugalomra Hollai Antalt, kerületünk nemrég elhunyt esperesét.
Az újbudai Tüskecsarnokban játszhatja kiemelt mérkőzéseit az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata.
Folytatódik az önkormányzat által meghirdetett Lakásvédelmi Akcióterv: most kamerarendszerekre lehet pályázni. A pályázatokat augusztus 31-éig kell benyújtani.
Több száz új kerékpártároló létesül a kerületben és kényelmesebb szolgáltatásokra számíthatnak az Újbuda Prizma parkolóit igénybe vevő autósok is.
Átfogó ellenőrzést indít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a budapesti vendéglátósok körében, hogy véget vessen a visszaéléseknek - tájékoztatta a NAV hétfőn az MTI-t. A mulasztók szigorú büntetésre számíthatnak.
A Bocskai István Általános Iskolában jelentős felújítási munkálatok zajlanak, vizesblokkok kapnak új külsőt, és a vívóterem is megszépül.
A nemrég bejelentett 110 milliárd forintos költségvetési zárolás nem érinti majd a kiemelt sportágak támogatását – értesült több forrásból a Népszabadság.
Vízilabdára tanította a kamaraerdei napközis tábor lakóit a minap Hoffmann Tamás polgármester. A Kamaraerdei Ifjúsági Parkban most is közel ötszáz gyermek nyaral, az önkormányzat célja, hogy minél több fiatallal kedveltessék meg a vízilabdát.
Folytatódik a szennyvízcsatornázás Újbudán a Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése projekt keretében.
Megjelentek a Pető Intézet állami fenntartásba vételével kapcsolatos jogszabályok, rögzítve, hogy a leendő Pető András Főiskola szeptember 1-jétől veszi át a feladatokat.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) támogatja, hogy a fővárosban minél több tematikus utca jöjjön létre. A kamara a Bartók Béla utat is ilyen utcaként említi.
A nyomozók szerint szinte biztos, hogy idegenkezűség miatt gyulladt fel szerdán a Budafoki úton lévő egyik lakóház negyedik emeleti lakása - mondta a Népszavának Macskássy Izolda grafikus, festőművész, a lakás tulajdonosa.
Hétmilliárd forint az októberi önkormányzati és nemzetiségi választás tervezett költségvetési előirányzata - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI).
Kigyulladt egy hatemeletes lakóépület a Budafoki úton. A tűzben senki nem sérült meg.
Életének 57., papságának 32. évében elhunyt Hollai Antal pápai káplán, címzetes apát, budapest-albertfalvi esperes-plébános. Erről Kovács Zoltán, az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye irodaigazgatója tájékoztatta a Magyar Kurírt.