Vállalkozásbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

Átadták az Új Buda Center első ütemét

December 14-én, csütörtökön adták át az Új Buda Center elnevezésű bevásárló központ első ütemét, mely 15000 négyzetméteren várja a vásárlókat a Magyar Kábelművek felújított épületében. Az eseményt Demszky Gábor főpolgármester és Molnár Gyula a XI. kerület polgármestere nyitotta meg.

"Büszkék vagyunk, arra, hogy a Magyar Kábelművek felújításával élen járunk a dél-budai barnamezős, terültek rehabilitációjában, valamint arra, hogy ezt a műemlék jellegű, csodálatos épületet eredeti jellegét és adottságait megőrizve sikerült felújítanunk."- mondta el Motti Peretz a Sybil Holding- a beruházó cég- ügyvezető igazgatója december 14-én, csütörtökön, az Új Buda Center elnevezésű bevásárló központ első ütemének átadásán, amelyen részt vett Demszky Gábor főpolgármester és Molnár Gyula a XI. kerület polgármestere is.

A komplexum teljes átadása 3 lépcsőben történik majd. Ebben a hónapban további két bankot, egy gyógyszertárat, bútor diszkontot, valamint könyvesboltot is igénybe vehetnek a vásárlók, amelyek a 15000 négyzetméteren elterülő földszinti részben kapnak helyet. A második ütem átadását 2007 első felében tervezik, ahol is 8000 négyzetméteren Újbuda legkorszerűbb fitness és szórakoztató központja lesz megtalálható. Ezzel egyidőben készülnek majd el az épületben bérbe vehető irodák is, mintegy 2300 négyzetméter hasznos területtel.

Az ügyvezető igazgató azt is elárulta, hogy harmadik szakaszként, a komplexum közvetlen szomszédságában fekvő telken terveik szerint egy különálló épületet hoznak létre, mely további üzleteknek és szolgáltatásoknak ad otthont.

P.L- Újbuda WEB (2006. 12. 15.)