Vállalkozásbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 29. vasárnap, Taksony

Patrióták a gazdaság megmentéséért

A Patrióták a gazdaságért és közjóért Egyesület nevéből adódóan a honi gazdaság súlyos helyzetén kíván változtatni a civil társadalom erejét mozgósítva. A politikától mentesen működő szervezet elnöke Újbuda polgármesterénél járt, hogy bemutassa munkájukat, és felkérje őt, vállaljanak részt az egyesület céljaiból.


Dr. Csizmadia László, a Patrióták a gazdaságért és közjóért Egyesület elnöke Molnár Gyula polgármesterrel való találkozása után többek között a szervezet megalakulásáról és annak céljairól tájékoztatta a nyilvánosságot. Az elnök elmondta, az egyesület életre hívója elsősorban az a tény, hogy Magyarországon nincs igazi civil társadalom. Észre kell vennünk, az életünket befolyásoló tényezők kedvezőbb alakulásáért mi magunk is tehetünk, a megoldásokat nem várhatjuk mindig a vezetőktől - emelte ki az egyesület elnöke, hozzátéve, hogy ha a választók véleménye egyre nagyobb mértékben kap helyet a helyi döntésekben, a mostanság egyre pusztuló demokrácia is erősödik majd.

Mindenki előtt ismert tény, hogy az ország gazdasági és politikai helyzete magunkhoz és a külföldhöz viszonyítva is súlyosnak nevezhető, ezért is fontos kívánalom, hogy erősödjön meg a civil tettrekészség. Ki kell kerülnünk a mélypontról, ezt pedig csak úgy lehet, ha végre egy kicsit elfelejtjük a politikát, és a közjót szolgáljuk - értékelte a helyzetet Csizmadia László.

A "Civilek talpra!" szlogennel kampányoló országos egyesületnek minden kerületben működik egy helyi szerve, amely kapcsolatot tart az önkormányzati képviselőkkel, frakcióvezetőkkel és a polgármesterrel. A közös fejtörésekre meghívott civilek és képviselők pártállásuktól függetlenül tehetnek javaslatokat, itt minden a politika teljes kizárása mellett történik. A szervezet úgy véli, így egészen más viták és ötletek születnek majd, mint általában a testületi üléseken. Az egyetlen dolog, ami számít, hogy javítsunk az ország gazdaságán – magyarázza az elnök. Az egyesület ennek szellemében tagjai sorába várja a gazdaságpolitikai szakembereket, vállalkozókat és minden közjóért tenni akaró polgárt.

A "patrióták" vezetője kiemelte, fontos, hogy az egyesület munkája hidat képezzen az országgyűlési és önkormányzati képviselők között, valamint megteremtse az egyre inkább hiányzó kommunikációt a felek között. A választópolgárok ráadásul ezzel egy állandó iránymutató és ellenőrző hátteret jelentenének a mindenkori politikai vezetés számára. Csizmadia László hozzátette, a polgármester szimpátiával fogadta kezdeményezésüket és a június 4-ei Őrmezei Közösségi Házban tartandó első rendezvényükre is elvállalta a részvételt. Molnár Gyula a találkozón a kerületi vállalkozások segítéséről, jövőképéről beszél majd, Szélesi Gábor médiacsoport tulajdonos pedig gazdaságfejlesztési és munkahely teremtési lehetőségekről tart előadást.

T. D. - ÚjbudaTV (2008. 05. 23.)

 

LEGFRISSEBB
×