Vállalkozásbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Alsóhegy utca: megszűnik a földút

Kétszer egy sávos út lesz az Alsóhegy utcából. Az elmúlt héten indult beruházás költségeinek 70 százalékát uniós pályázaton nyerte a kerület, a saját rész mintegy 63 millió forint. Újbudán hozzávetőleg 350 kilométer szilárd burkolattal ellátott út és 50 kilométer földút található. Utóbbiak korszerűsítésére eddig nem volt fedezet.


Újbuda földrajzi helyzeténél fogva a kerületi úthálózat túlzsúfolt, a főutakhoz kapcsolódó utakat egyre több jármű használja. Mivel a megnövekedett forgalom meghaladja az utak kapacitását, ezért burkolatuk idő előtt tönkremegy. Egyrészt a hibákat folyamatosan javítani kell, másrészt fejleszteni kell a hálózatot, mégpedig a földutak korszerűsítésével.

Egy sikeres uniós pályázat lehetővé teszi, hogy az Alsóhegy utca jelenleg burkolat nélküli szakasza beépüljön a közlekedés vérkeringésébe. Az utóbbi időben ez az elhagyatott, hajléktalanok lakta terület gyakorlatilag roncsautó-teleppé változott. A hulladék elszállításáról is az önkormányzatnak kell gondoskodnia. Nagyon ritka, hogy egy kerületi önkormányzat önmagában ilyen nagyságrendű forrást nyerjen uniós pályázaton – mondja Lakos Imre alpolgármester. – A 200 milliós beruházásra nyílt közbeszerzési eljárással választottunk kivitelezőt. Újbuda ellenzéki vezetésű közbeszerzési bizottsága felügyelte a folyamatot, minden zökkenőmentesen, követhető, átlátható formában zajlott. A nyertes kivitelező a COLAS –Eger Zrt. lett.

Az útépítési programot folytatjuk tovább, szeretnénk azokat a földutakat megszűntetni a kerületben, amelyek szilárd burkolattal kényelmesebbé tehetik a közúti közlekedést. Az Alsóhegy utca a Bocskai és a Karolina utakat köti össze. Az útszakaszt - a terület adottságai alapján - kétszer egy sávosra tervezik, és az úttest mellett akadálymentes járdát és lehetőség szerint zöldsávot alakítanak ki. Az útépítést követi a füvesítés, ősszel pedig 60 fát ültetnek ide. Két ponton, a Karolina út, illetve a Nagyszőlős utca kereszteződésénél jelzőlámpás csomópont épül.

Az Alsóhegy utcai beruházás gyakorlatilag a már meglévő burkolt útszakasz folytatása 510 méteres hosszúságban, a Bocskai út és Daróczi út között. A beruházás, amely összesen majdnem 200 millió forintba kerül, várhatóan még a nyár közepére elkészül. A projekt költségéhez az EU 70 százalékos támogatást nyújt.