Vállalkozásbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Hírek: Gazdaság

Indul a babaváró hitel  

A családvédelmi akcióterv részeként újfajta, támogatott hitellel élhetnek július 1-jétől a gyermekvállalásra készülő házaspárok.

Nagyszabású egészségügyi fejlesztések a kerületben  

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) támogatásával jutott új informatikai eszközökhöz a kerületben működő Sportkórház. Az átadás alkalmával Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Hoffmann Tamás polgármester és Soós Ágnes, az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) főigazgatója tartott sajtótájékoztatót június 28-án a Sportkórház – OSEI Karolina úti épületében.

A strandjátékok pörgetik a nyári játékpiacot  

Strandjátékokra jellemzően 2-6 ezer forintot költenek a magyar szülők egy-egy vásárlás során, a legtöbben a vízipisztolyokat, gumimatracokat és standlabdákat keresik - közölte friss felmérése alapján a Regio Játékkereskedelmi Kft.

Ki lesz a Mol Campus kivitelezésének fővállalkozója?  

A Mol Campus kivitelezésének fővállalkozóját a tervek szerint szeptemberig kiválasztják, ez lesz a legnagyobb szerződés a Mol-csoport 28 emeletes, 120 méter magas új székházának építésénél - mondta Ratatics Péter, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten, a beruházás belsőépítészeti terveinek helyszíni bemutatóján.

Közeleg a banki adategyeztetés határideje  

Minden vállalati ügyfélnek kötelező a banki adategyeztetés, a lakossági ügyfelek közül azonban azt csak azoknak kell elvégezniük június 26-ig, akiktől az elmúlt hónapokban a bankjuk ezt közvetlenül kérte - hívta fel a figyelmet a Magyar Bankszövetség közleményében.

Fókuszban a távfűtés korszerűsítése  

Távfűtéses épületekben lévő lakások fűtésének szabályozására, illetve korszerűsítésére jelent meg hétfőn kiírás az Otthon melege program keretében, a 2 milliárd forintos támogatási keretre lakásszövetkezetek és társasházak nyújthatnak be pályázatot szeptember 24 és 2020 március 31 között.

Újbudán zárult a Creative Spirits programja  

A Creative Spirits egy kilenc európai várost felölelő hálózat, amelyet az Európai Unió finanszíroz az URBACT III Program keretében. A kilenc partnerváros arra törekszik, hogy egymás városát, kulturális és kreatív iparát, városfejlesztési stratégiáit megismerve fejlődjenek abban, hogy miként tervezzenek tovább, illetve miként valósítsák meg a terveiket.

Városfejlesztés közösen  
 

A koncepciótervek ismertetése a Domokos Pál Péter Általános Iskolában

Nyáron, a jó idő beköszöntével felgyorsulnak a beruházások, építkezések. A munkálatokkal párhuzamosan, június elején útjára indul az Újbudai Konzultáció, melynek során tíz ügyben kérdezi meg a kerületben élőket az önkormányzat. A kezdeményezésről, a feladatokról és a fejlesztésekről Hoffmann Tamás polgármestert kérdeztük.

MNB: jővő márciustól lesz elérhető az azonnali átutalás  

Az azonnali fizetési rendszer központi infrastruktúráját biztosító Giro Zrt. és a Magyar Nemzeti Bank határidőre elkészült a rendszer működését megalapozó technikai feladatokkal. Ahhoz, hogy a rendszerhez csatlakozás és a biztonságos működés valamennyi pénzforgalmi szolgáltató vonatkozásában biztosítható legyen, július 1-jétől a rendszer éles próbaüzeme kezdődik, a lakossági és vállalati ügyfelek számára az azonnali fizetés 2020. március 2-ától lesz elérhető.

Cél a sérült emberek hatékonyabb foglalkoztatása  
 

A fogyatékos emberek foglalkoztatására, az azzal összefüggő feladatokra hívta fel a figyelmet Molnár László alpolgármester egy üzleti találkozón, amelyen kerületi vállalatok és szervezetek vezetői vettek részt. Az esemény célja, hogy a fogyatékos munkavállalók integrációjának évében minél többen tegyenek valós lépést annak érdekében, hogy javuljon a sérült emberek foglalkoztatása.

Oldalak