Vállalkozásbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 20. szombat, Vendel

Hírek: Sport

Újbuda a Balatonban  

Újból nekivág a Révfülöp és Balatonboglár közti több mint öt kilométeres távnak az Újbudai Balaton-átúszó Csapat.

Újbudai sportsikerek Prágában  

A Gazdagrét-Törökugrató utcai Általános Iskola focicsapata Prága 5. kerületében játszott. Az iskola diákjai első helyezést értek el a 11 évesek között.

Fekete Párduc a Bikás parkban  
 

Június 14-én felavatták a labdarúgó Aranycsapat legendás kapusának, Grosics Gyulának szobrát a Bikás parkban. Kligl Sándor Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész alkotását a sportlegenda halálának negyedik évfordulóján leplezték le.

Díjazták a diákolimpia legjobbjait  

Befejeződött az egész tanévben zajló kerületi diákolimpia, amelynek díjátadójára az önkormányzat dísztermében került sor. Újbuda a korábbi évekhez hasonlóan mind az eredmények, mind a résztvevők számában kiemelkedő teljesítményt nyújtott a 2017/2018-as tanév sportversenyein.

Felfutottak a Kékesre az újbudai tűzoltók  

Több újbudai tűzoltó is teljesítette az idei Kékes Csúcsfutás rendkívüli próbatételét. A versenyzőknek 11,6 kilométeres távot kellett futniuk hegymenetben, 671 méteres szintkülönbség mellett.

Újbudán tartják a Mozgás Éjszakáját  

Közel 20 ezer résztvevőt várnak a szervezők jövő szombaton az Ötpróba mozgalom kiemelt eseményére, a Mozgás Éjszakájára, amelynek ezúttal új helyszín, a Műegyetem rakpart és a Pázmány Péter sétány ad otthont. A 21 órától másnap hajnali négyig tartó programon a részvétel ingyenes.

Újra egy helyen a Sportkórház  

Két, európai szabványoknak megfelelő modern műtővel a sportsebészeti osztály is megkezdi működését hétfőn az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) új épületében, a Karolina úton.

Ismét Európa-bajnok a Szupergirls  

Elsöprő magyar sikerrel ért véget a horvátországi WRRC Női Nagyformációs Európa-bajnokság. A kontinensbajnokság első és második helyén is magyar formáció végzett; az újbudai Rock and Magic Sportegyesület „The Szupergirls” csapata másodszor lett Európa-bajnok.

Újbudai atléták versenyeztek a bulgáriai Ruszében  

Idén is meghívást kaptak a bulgáriai Rusze városába a kerületi atlétikai verseny döntőjén legjobban teljesítő középiskolások. A József Attila Gimnázium diákjai egy nemzetközi versenyen vettek részt, indultak 100 illetve 800 méteres síkfutásban, távolugrásban, valamint súlylökésben.

Ingyenes futókör a Hamzsabégi úton is  
 

Újabb rekortán futópályával bővül a Újbuda. A Hamzsabégi útra tervezett többlépcsős beruházás első ütemében a Budafoki úthoz közelebb eső szakaszon egy 300 méter hosszú, 1,2 méter széles pályát vehetnek birtokba a futás szerelmesei.

Emléktábla hirdeti az egykori BEAC-stadiont  
 

A Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) megalapításának 120. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak a klub egykori Mező utcai stadionjának helyén, az Allee bevásárlóközpont parkjában.

Hatodjára is siker a Regatta  
 

Huszonkét egyetem ezernél is több sportolója versenyzett a V4 Races versenyen május 5-én. A győri Széchenyi István Egyetem evezős-, a Testnevelési Egyetem és az Semmelweis Egyetem pedig sárkányhajós bajnoki címet nyert a hatodik alkalommal megrendezett Dunai Regattán a Műegyetem rakparton.

Emlékezés a BEAC pályára  

Fotó: beac.hu

Május 8-án a Mező utcai BEAC-stadion helyén, az Allee parkjában állít emléket az egykori pályának a BEAC az EMMI, a Magyar Olimpiai Bizottság, Újbuda Önkormányzata és az Allee bevásárlóközpont. Az eseményre a Magyar Sport Napja és a BEAC-120 emlékév alkalmából kerül sor.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×

Orbán Viktor nyitotta meg az Ericsson Házat  
 

Orbán Viktor kormányfő és Börje Ekholm, az Ericsson Group elnök-vezérigazgatója adták át az ország egyik legkorszerűbb irodaházát, amelyben az irodák mellett a svéd cég egyik legnagyobb európai kutatás-fejlesztési központja is helyet kapott.