Vállalkozásbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

6 órán belüli autóátírás kereskedőknek

Újbuda önkormányzata 2007. április 1-jétől megteremtette a lehetőséget, hogy a gépjármű kereskedők gépjármű-átírási igényeit a beadástól számított 6 órán belül teljese. Úgy, hogy természetesen a lakossági szolgáltatás színvonala változatlan maradt.

Az Ügyfélszolgálati és Okmányiroda megalakulása óta az iroda adott létszámával gondot jelentett a 48 órás nyitva tartás és a rendkívül nagyszámú gépjármű-átírási egyéni kérelmek mellett a kereskedők első forgalomba helyezési és egyéb átírási igényeinek azonnali ügyintézése. Mivel a lakossági szolgáltatás elsődlegessége nem sérülhetett, a kereskedők átírásait csak három munkanapon belül tudtuk vállalni, amely természetesen komoly nehézséget jelentett a számukra, hiszen a vásárlóik mielőbb szerették volna használni megvásárolt új gépjárművüket.

Polgármester úr kezdeményezésére idén létszám és technikai eszközök bővítésével az erre vállalkozó kerületi kereskedőkkel "együttműködve" 2007. április 1-jétől megteremtettük annak a lehetőségét, hogy a kereskedők gépjármű-átírási igényeit a beadástól számított 6 órán belül teljesítsük, mindezt úgy, hogy természetesen a lakossági szolgáltatás színvonala változatlan maradjon.

Újbuda Önkormányzata (2007. 04. 18.)