Vállalkozásbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

Felszámolás alatt is értékesítik a Senior apartmanház ingatlanjait

Az Újbuda Média korábban már foglalkozott a történtekkel, az Újbuda Újság 2012/9. számában (Felszámolás alatt a Senior Apartmanház tulajdonosa) című cikkében a következőket írtuk: a Fővárosi Törvényszék elrendelte a Szent Gellért Senior Apartmanházat tulajdonló, az elmúlt években kétmilliárdos tartozást felhalmozó, Újbuda Gyöngye Kft. felszámolását.

Molnár Gyula, Újbuda korábbi polgármesterének döntései, valamint az Önkormányzat számára hátrányos szerződések következtében 200 millió forint a kerület várható vesztesége. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya indított nyomozást különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt.

Az alábbiakban a HVG cikke alapján frissítjük az ügy történéseit, mivel a felszámolás alatt is tovább folyik a bérlemények értékesítése. Viszont ami biztosan veszni látszik, az több százmillió forintos közvagyon.

A XI. kerületi Szent Gellért Senior apartmanház tulajdonosát, az Újbuda Gyöngye Kft.-t éppen felszámolják. A 125 lakásos, mediterrán hangulatú ingatlan a válság kirobbanásakor készült el, az apartmanoknak csak a felét sikerült hosszú távú bérleményként kiadni. Ennek ellenére még ma is jó üzletnek tűnik a felső középosztálybelieknek szánt idősotthon. Legalábbis erre utal, hogy egyelőre nem az a gond, hol helyezzék el a felszámolással netán fedél nélkülivé váló öregeket, hanem hogy miként lehetne minél kedvezőbb konstrukcióban megkaparintani az értékes ingatlant.

Az alapkő elhelyezésekor, 2007-ben még mindenki, többek között a szocialista polgármester, Molnár Gyula is ott villogott – annál is inkább, mert a beruházó Újbuda Gyöngye Kft. felerészben a kerületi önkormányzaté volt. Az üzletrész másik felét a kerületben nem ismeretlen ingatlanfejlesztő, a több száz lakásos Nádorliget lakóparkot is építő Millers Zrt. birtokolta. Az Újbuda Gyöngye ügyvezetője Balásdi-Szabó István lett, aki a Millers-féle üzleti kör számos cégében érdekelt. A beruházásba az önkormányzat 200 millió forintot érő telekkel szállt be.

A polgármester akkor még fennen hirdette, hogy végre megoldást találtak a kerület egyedül maradt és ápolásra szoruló nyugdíjasainak ellátására. Hamar kiderült azonban, hogy a szociális szempontokat fontolgató önkormányzat és a piaci alapon működő magánbefektető törekvései nem esnek egybe. Utóbbi a kifejezetten jól szituált időseknek szánta az apartmanokat, holott a kerületben a szegényebb rászorulók voltak többségben. Így a befektető mérsékelte ugyan az eredetileg havi 75 ezer forintra kalkulált térítési díjat, ám az önkormányzat egyetlen szerződő felet sem tudott prezentálni. Ami nem csoda, hiszen az apartmanokban a rezsit, az étkezést, a takarítást és a komolyabb ápolói szolgáltatást is a lakók fizetik – miután kiegyenlítették a lakás méretétől függően 10–20 millió forintos tartós bérleti díjat, és persze a havi 35 ezer forintra mérsékelt (ma már 43 ezerre emelt) közös költséget.

A befektető csupán annyit ígért, hogy ha a lakó 20 éven belül meghal, az örökösöknek visszatéríti a bérleti díj bizonyos (az első évben még 85, a huszadik évben már csak egy) százalékát. Az önkormányzat 2008–2009-ben már menekült volna az üzletből, de sem a 250 millió forintra taksált részesedését nem tudta értékesíteni, sem a tervezett ingatlancsere nem jött össze.

A kerület ma a veszteségleíráson dolgozik.