Vállalkozásbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Közművesítés a Madárhegyen

Várhatóan 2006 márciusában kapja meg a Futureal cég az engedélyt a Madárhegy közműfejlesztési és közterületfejlesztési munkálatainak megkezdésére, amelyet a tervek szerint szeptemberre, vagy októberre fejeznek be.


A Madárhegy és a Hosszúrét találkozásánál fekvő terület a budai hegyvidék egyik utolsó érintetlen része, amit most beépítenek.

A közművesítési munkálatok 2006 elején kezdődnek. Mint azt Lakos Imrétől, XI. kerület alpolgármesterétől megtudtuk, a fejlesztés nem a megszokott keretek között folyik. Ugyanis Közép-Európa szerte nem láttak példát arra, hogy egy önkormányzat egy egyszerű ingatlan adás-vételi megállapodás helyett, egy ingatlanfejlesztési alap létrehozásával építse be a tulajdonában lévő területet. Ennek a megoldásnak köszönhetően az önkormányzat végig tudja kísérni a városrész fejlesztésének munkálatait, beleszólásuk lehet a folyamat egészébe.

A Madárhegy beépítésének tervei már elkészültek, jelenleg az engedélyek jogerőre emelkedésére várnak, hogy márciusban el tudják kezdeni a munkálatokat. Vagyis nekilátnak a közműfejlesztésnek, amelynek keretében a telkekre vizet, gázt, villanyt, gyengeáramú rendszert vezetnek be, illetve megoldják a csapadék-vízelvezetését, valamint kiépítik a közterületeket, így utak, járdák, zöldfelületek kerülnek kialakításra. Ezekből a fejlesztésekből a környékbeli házak lakói is részesedhetnek.

A tervek szerint ugyanis lehetőségük lesz rákapcsolódni a gerinchálózatra. De addig még hátravannak, a csendesnek többnyire nem mondható építési munkálatok. Igaz Földi Tibor, a Futureal fejlesztési igazgatója elmondta, a zaj okozta kellemetlenségek elkerülése végett az építési forgalom a Budaörsi útról fogja megközelíteni a területet. Azt a területet, amelyen a munkálatok befejezését követően maximum háromszintes házak építhetők, 150 nm alapterületen. A telkek induló ára pedig 48 millió 500 ezer forint + Áfa lesz.