Vállalkozásbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

Madárhegy: megindult a lakásfejlesztés

A Madárhegyen a kivitelezési munkálatok a tervek szerint haladtak, így határidőre elkészültek mind a közművesítési, mind pedig a közterületi munkálatok.

2006 őszén befejeződtek az új városrész infrastrukturális munkálatai Újbudán. A májusban megkezdett kivitelezési munkálatok a tervek szerint haladtak, így határidőre elkészültek mind a közművesítési, mind pedig a közterületi munkálatok, melynek eredményeként igényes kialakítású, rendezett közterületet és összközműves építési telkeket vehetnek át a tulajdonosok.

A PPP konstrukció keretében megvalósuló beruházásra Újbuda Önkormányzata és a Futureal Csoport egy zártkörű, nyíltvégű ingatlanalapot hozott létre, melyet az önkormányzat és a Futureal egyenlő arányban jegyzett, így a beruházás mindkét fél számára kedvező feltételeket biztosított.

A Madárhegy és a Hosszúrét találkozásánál fekvő terület a budai hegyvidék egyik utolsó beépíthető gyöngyszeme. A lakóövezethez a beruházás keretében a meglévők mellé új megközelítési útvonalakat építettek ki, amelyek a belső úthálózattal együtt a leendő és már ott lakók kényelmét is szolgálják. A telkeken kiépítették a közműszolgáltatások végpontjait, a közterület alatt futó közműveket, és egységes közterületi megjelenést alakítottak ki. A terület közművesítése révén nemcsak a fejlesztés alatt álló területre költözőknek, hanem a környező telektulajdonosoknak is lehetőségük nyílt arra, hogy csatlakozzanak a közműhálózathoz, ami jelentős értéknövekedést eredményez.

"Újszerű együttműködési formát választottunk a terület fejlesztésére, de elmondhatjuk, érdemes volt ebben a konstrukcióban gondolkodnunk, hiszen az önkormányzat nem csak magasabb bevételt realizálhatott, de a kerület polgárai számára egy igényes minőségű infrastrukturális és közterület fejlesztést tudott végrehajtani." - hangsúlyozta Molnár Gyula, Újbuda polgármestere a terület átadásakor tartott sajtótájékoztatón.

A 71 építési telekből már az összes vevőre talált. A terület déli részén új, teraszos házakból álló lakóparkot tervezett a fejlesztő, melynek első üteme 2009 I. negyedévében kerül átadásra Cordia Terrace Madárhegy néven. A társaság a területen 275 db 28-140 nm alapterületű, igényesen kialakított lakás építését tervezi. Az első ütemben 69 lakás épül, az építkezés 2007 II. negyedévében indul.

A madárhegyi csendes, zöldövezetben elhelyezkedő lakások érdekessége a teraszos kialakítás, amely a terület kiváló domborzati adottságait maximálisan kiaknázza, s továbbá lehetővé teszi, hogy az épületek közötti nagy távolság adta térérzetet minden lakó élvezhesse. A beruházás összértéke 10 Mrd. Forint.

Újbuda WEB (2007. 02. 01.)

 

Kapcsolódó linkek:

www.madarhegy.hu